Kreatív ajándékok készítése

Az első és legfontosabb dolog egy kreatív ajándék elkészítésénél, hogy kinek is készül. Például, ha egyik barátnőnknek készítünk ilyen kreatív ajándékot, akkor igyekezzünk, minél több színt belevinni. Egyik kedvenc kedvencem a cserépből készült tolltartó. Egy tanuló asztalon vagy kis előtéri jegyzetek mellett általában megtalálhatóak azok a kis műanyag dobozkák, amikben tollat, ceruzát tárolnak. A cserép tolltartó nemcsak meghitt, és emlékeztet arra, akitől kaptuk, hanem még praktikus is. Mezőgazdasági boltban, és papír írószerben szerezhetjük be a hozzávalókat. Szükség van egy cserépre, amibe a virágokat ültetik, csak a kisebbik változatára. Ennek a külsejét befesthetjük valamilyen mintára.

Nagyon mutatós a függőlegesen felfestett vastagabb csíkok egymással harmonizáló színekben, mint például a lila a rózsaszínnel és mályvaszínek. Ha megszáradt, akkor tekerjük körbe egy selyem szalaggal, ami színben passzol a festéshez. Alulról kezdjük, és spirálisan tekerjük fel a tetejéig. A szalagot rögzítsük egy-egy pontban a cseréphez, hogy ne essen le róla. Aztán ha eddig elkészült, a tetejére, vagyis ahol a szalag végződik, felragasztunk egy kis dekorációs lepkét, ami színeiben megegyezik az eddig használtakkal. Következő Kreatív ajándék a konyhába való. Ez a tárgy csak dekorációs funkciót lát el. Szükségünk lesz egy palackos üvegre, különböző apró szemű tésztákra. Elkészítése egyszerű. A lényege hogy az apró szemű tésztákat alulra helyezzük és rétegezzük az egyre nagyobbakkal. Bármilyen kelléket használhatunk, ami belefér az üvegbe. A legáltalánosabb az eltérő színű homok szintén rétegezve. A leggyorsabban papírból készíthetünk kreatív ajándékot. Fotópapírból készíthetünk képeslapot. Az internetről már nagyon sok díszítő ábrát és keretet használhatunk fel.

Lamináló géppel szintén ezer és ezer variáció létezik. A lamináló fólia közepére teszünk egy képet. A körülötte a kimaradt fóliát beszórhatjuk valamilyen csillámmal, vagy összevágott selyempapírral... Majd ráhatjuk a fólia tetejét és a gépben egyszerűen, összeolvasztjuk. Következő az úgynevezett CD függöny. Az egyik nagytakarítás alkalmával nagyon sok karcos ás elhasználódott cd-t találtam, ha valaki jól körülnéz a lakásában, biztos ön is rengeteg ilyen felesleges cd-t talál. Miért ne lehetne ez a lakás dísze, ahelyett hogy a lakás "szemete" szerepet töltené be. A cd-ket rakjuk ki a padlón. Egy sorban 3 vagy 4 darabot, és ebből annyi sort készítsünk, ahány cd a rendelkezésünkre áll. Összekötjük vékony cérnával és el is készült a remekmű. Persze a fényes oldalával kifelé legyen felakasztva.

Köszönjük hogy ránk szánta az idejét, és ne felejtse el a többi kreatív ajándék cikkünket is megnézni.

Képek






Oldalak

    Képek






    Oldalak